Az agrárvállalkozások innovációs tevékenysége: ösztönzés hadiállapot körülményei között

Absztrakt

Az agrárszektort érintő jelentős kockázatok körülményei között az agrárvállalkozások innovációs tevékenysége különösen aktuálissá válik, mivel kulcsfontosságú eszközt jelent versenyképességük, alkalmazkodóképességük, valamint a válságjelenségekkel szembeni ellenálló képességük biztosításában. A kutatás célja az agrárvállalkozások innovációs tevékenységének ösztönzésére irányuló elméleti megalapozás és gyakorlati ajánlások kidolgozása hadiállapot körülményei között. A tanulmány megállapítja, hogy Ukrajna GII-rangsorban elfoglalt pozícióinak romlása ellenére az összesített innovációs index stabilitása az agrárvállalkozások „mobilizációs innovációs modellre” való áttérését jelzi. Megállapítást nyert, hogy az „erőforrás-igényesség és hatékonyság”, valamint a „természeti tőke” az agrárszektor fennmaradásának fő mozgatórugói, miközben az intellektuális tőke és az államigazgatás minőségének kritikusan alacsony mutatói az innovációs fejlődés legfontosabb rendszerszintű akadályait jelentik. A szerzők eredeti tudományos hozzájárulása az „Agrárszektor innovációs aktivitását befolyásoló nem pénzügyi tényezők hatásának diagnosztikája”, amely öt kulcsfontosságú tényezőt rendszerez, azok hatásának kvantitatív értékelésével együtt. A tanulmány bizonyítja a meglévő állami támogatási mechanizmusok elégtelen hatékonyságát. Megalapozást nyer az izraeli, kockázatos projektek társfinanszírozására épülő modell adaptálásának célszerűsége innovációs inkubátorhálózaton keresztül, amelyben az állam megosztja a pénzügyi kockázatokat a magánbefektetőkkel. A kutatás eredményeként kidolgozásra került az innovációs prioritások eredeti, négyszintű rendszerezése funkcionális klaszterek szerint: „kritikus életképesség”, „működési stabilitás”, „strukturális transzformáció”, valamint „helyreállítás és perspektíva”. Ez a hierarchia lehetővé teszi az agrárvállalkozások számára, hogy a korlátozott beruházási erőforrásokat racionálisan osszák el a fenyegetettség szintjétől és a stratégiai tervezési horizonttól függően. A szerzők javaslatot tesznek a „reziliencia-innovációk bevezetésének stratégiai tervére” a 2026–2029-es projektidőszakra. A javasolt modell alapvető előnye abban áll, hogy minden következő szakasz az előző szakaszban megtakarított erőforrásokból finanszírozható, ami külső források bevonása nélkül alakítja ki az innovációs átalakulások önfenntartó mechanizmusát.